Meddig maradjak otthon a babával?
Folytatni szeretném a múlt heti témát, ami a család vagy
karrier választását járta körbe. Sok családban komoly fejtörést okoz, hogy a mama
– aki eddig tudatosan építette a szakmai karrierjét, és még további szakmai
tervei, céljai is vannak - meddig maradjon, maradhat otthon a baba megszületése
után.
Most nem a gazdasági körülményekkel szeretnék foglalkozni, hiszen ha szűkösek az anyagi lehetőségek, nagyok a terhek, amit egy fizetésből nem lehet megoldani, akkor sajnos nagy az esélye, hogy már jóval előbb munkába kell állnia a mamának, mint ahogy ezt szeretné.
Én arról a helyzetről szeretnék gondolatokat cserélni,
amikor a mama vágyai, jövőbeli elképzelései alapján van lehetősége arról
dönteni, hogy meddig marad otthon a babával.
A baba megszületésével gyökeresen megváltozik a szülők
élete. Ez nagyon jó, örömteli dolog, a kezdeti nehézségeket leszámítva. A mama
minden idejét és energiáját leköti a baba gondozása, ellátása, és az esetek
nagy részében jó ideig másra nincs is nagyon igénye. Minden gondolata a gyerek
körül jár, neki akarja a legjobbat.
Ám telnek a hónapok, a baba nő, ügyesedik, egyre
értelmesebb, elkezd gügyögni…..eltelt félév, egy év, és sok mamában felmerül a
kérdés, hogy elég ez nekem? Szinte fényévekre kerül az addigi munkája, szakmai
karrierje, és sok esetben hiány érzete támad. Szeretne jó anya maradni, aki
alárendeli saját igényeit a gyereknek, de érzi, hogy valami megváltozott. A
gyerek is jól érzi magát más gyerekek társaságában, már nem szimbiózisban
élnek, mint a kezdeti hónapokban. Sok
mama szorong ebben a helyzetben. Mi a legjobb a gyereknek, de ott van ő is, az
ő egyéni igényeivel. Jobb esetben be is vallják, hogy bizony hiányzik a munka,
amiben nem csak fizikailag fáradnak el, hanem még a fejüket is tudják
használni. Különösen igaz abban a helyzetben, ha már a baba vállalása előtt
megfogalmazta magában a további szakmai ambícióit, terveit. Sokszor viszont meg sem merik fogalmazni
vágyaikat, úgy hiszik, ez még túl korai, csak egyre feszültebbek lesznek.
Azt gondolom, ha ilyen gondolatok és érzések fogalmazódnak
meg a mamában, akkor eljött az ideje annak, hogy a tettek mezejére lépjen, és
ne fojtsa el a saját vágyait. Merje
vállalni, hogy igénye van a munkára, a munkahelyi közösségre, és emiatt ne
legyen lelkiismeret furdalása, hogy ő nem jó anya. Lehet, hogy lesznek akár családon belül, akár
kívül olyan vélemények, melyek pálcát törnek az anya döntése felett. De sokat
segítünk magunknak és családunknak is, ha vállaljuk magunkat, nem szégyelljük
az igényeinket, vágyainkat, és világosan ki is fejezzük ezeket.
Ez az idő mindenkinél máskor jelentkezik. Van, aki már
néhány hónap után börtönnek éli meg az otthonlétet, és van, aki akár évekig
szívesen babázik. Egyik sem baj, vagy
elitélendő. Magam körül sokféle
megoldást látok, és a család nyugalma,
harmóniája szempontjából egyik sem jobb,
vagy rosszabb. Ha a szülők erről a helyzetről is tudnak őszintén beszélni,
törekedve a másik szempontjainak a megértésére, akkor ezt a közös döntést
mindketten tudják vállalni, amiért mindent meg is fognak tenni.
Bizonyított tény, hogy a gyerekek akkor fejlődnek jól, és
érzik magukat biztonságban, ha az őket körülvevő környezet nyugodt, harmonikus.
Bármilyen kicsi is a gyerek, a feszültséget, frusztrációt érzékeli, ő is
feszült lesz. Az ő harmonikus fejlődésüket egy boldog, kiegyensúlyozott mama
biztosítja a legjobban. Ha ehhez az az út vezet, hogy a mama visszamegy
dolgozni, akkor a családnak, a környezetnek ezt is el kell fogadnia. Inkább
azon kell dolgozniuk, hogyan tudnak támogatást, segítséget nyújtani szükség
esetén a mamának és a családnak, hogy az új helyzet zökkenőmentes legyen.
Akár hogyan is dönt,
biztosan felelősségteljes döntést hoz….
Őri Júlia
