Karrier vagy család?
Nagyon régóta foglalkoztat ez a téma. Szűkebb és tágabb környezetemben rendszeresen
felmerül hol beszélgetés szinten, hol pedig coaching folyamat során.
Természetesen nagyon sok nőt érint, akiknek szakmai terveik, elképzeléseik is
vannak, vajon ez a két dolog összeegyeztethető-e, vagy az egyik csak a másik
rovására működhet?
A klasszikus család szerepek átalakulóban vannak. Régen ez a kérdés fel sem merült. Mindenki tudta, mi a dolga, mi a társadalmi elvárás vele szemben. Ám ez már évtizedek óta nem ilyen egyértelműen működik. A nők is törekednek szakmai tudás, tapasztalat megszerzésére, nagyon sokan közöttük szakmai karriert terveznek.
Szakmát tanulnak, főiskolán, egyetemen képezik magukat,
nyelveket tanulnak, törekednek a körülöttük lévő világ megértésére, a technikai
vívmányok alkalmazására, és szivacs módjára szívják magukba az újabb és újabb
ismereteket.
Szerencsés esetben a megfelelő végzettség megszerzése után
rövid időn belül munkába állnak, ahol ők is meg akarják mutatni
rátermettségüket, szakmai felkészültségüket, és belevetik magukat a munkába.
Persze azon kívül, hogy munkaerők, szeretnék betölteni a női szerepüket is.
Fontos a párkapcsolat, olyan társ megtalálása, akivel hosszabb távra is lehet,
sőt érdemes tervezni. Akivel gyereket, gyerekeket is lehet vállalni! De mikor?
Van ideális időpont?
Komoly tervek készülnek az előttük álló évekre vonatkozóan.
Sokan 5-10 éves szakmai kifutást adnak maguknak, ez idő alatt eldől, érdemes-e
további energiát fektetni a szakmai előmenetelükbe, és egyáltalán, úgy alakul-e
a karrierjük, ahogy azt évekkel előtte eltervezték? Sok esetben azt látom, minél sikeresebb egy
nő a szakmai életében, annál nehezebben mer kiszállni a mókus kerékből. Félti a
megszerzett pozícióját, szakmai elismertségét, anyagi függetlenségét, addig az
élete a vállalatról szólt, el sem tudja képzelni az életét a cég és a munka
nélkül. Attól fél, hogy légüres térbe
kerül, a tudása megkopik, nem számítanak már rá teljes értékű munkaerőként, ha
enged a vágyainak, és gyereket vállal. A munka marad változatlanul a prioritás,
elnyomva magában a gyerek utáni vágyat.
Meggyőződésem, hogy sem a családot, sem a karriert nem kell
feláldozni a másik oltárán. Hiszem, hogy a kettő együtt is működhet. Merjünk
engedni a vágyainknak. Legyünk őszinték magunkhoz, és gondoljuk végig, mit is
szeretnénk igazából? Ha ez megvan, akkor pedig legyünk következetesek.
Természetesen mindenki döntését tiszteletben kell tartanunk. Ha egy vezető
beosztásban dolgozó nő úgy dönt, hogy neki fontosabb a szakmai előmenetele, ő
ebben érzi jól magát, örömmel tölti el, akkor nincs jogunk megkérdőjelezni a
döntését. Sokfélék vagyunk, és sokféle motivációnk van. Mindenki cselekedete,
döntése a saját szempontjából logikus.
Ha viszont valakiben erősen dolgoznak az anyai ösztönök, és
tiszta szívből vágyik gyerekre - nem csak a társadalmi elvárások miatt – akkor
bátran vágjon bele! Ahogy folyamatosan változunk, úgy változnak a prioritásaink
is. Nem azt akarom sugallni, hogy nem változik meg gyökeresen az életünk, de
erre lehet tudatosan készülni! Egyébként pedig a gyerek körüli teendők olyan
kompetenciákat is fejlesztenek, ami a későbbiekben hasznunkra fog válni a
munkánkban. Magam körül azt látom, hogy azok a női vezetők, akiknek gyerekük is
van, sokkal szervezettebbek, elfogadóbbak, megértőbbek, nem győzni akarnak,
hanem a kölcsönösen előnyös megállapodásokra törekednek. Ebből pedig a
munkahelyi kapcsolatok is profitálnak. Ha már bedolgoztuk magunkat egy
vállalatnál, ahol az elért eredményeinket is elismerték, akkor számíthatunk
arra, hogy a vállalat is érdekelt lesz abban, hogy megtalálja a módját az új
helyzet kezelésének. Ha időben informáljuk a vezetőséget az örömteli eseményről,
ha őszintén elmondjuk jövőbeli szakmai terveinket a visszatérésre vonatkozóan,
és a babázás közben is tartjuk a kapcsolatot a céggel, esetleg kisebb munkákat
otthonról is el tudunk végezni, vagy szakmai támogatást adunk a minket
helyettesítő kolléga számára, akkor a magunk részéről mindent megtettünk annak
érdekében, hogy jó eséllyel ne parkoló pályára kerüljünk ismételt munkába
állásunk után.
Azt vallom, hogy kár agyalni a tökéletes időzítésen. Nincs
tökéletes időpont, és minden időpont tökéletes. Minden hozzáállás kérdése! Egy tanácsom van a dolgozó, gyereket nevelő Mamáknak:
amit csinál, azzal foglalkozzon teljes erőbedobással. Ha a gyerekkel van, akkor
csak vele, ha dolgozik, akkor csak a munkával foglalkozzon. Így talán
elkerülhető az állandó lelkiismeret-furdalás, hogy sehol nem teljesítek
100%-on, nem vagyok elég jó anya, feleség, barát, nem vagyok tökéletes munkaerő
stb. Ez pedig eléggé személyiség romboló, az pedig nem lehet a cél!
Tanuljunk meg az „Itt és most”- ban élni! De ez az élet minden
területére igaz.
Őri Júlia
